Magyar tudomány ünnepe

A Magyar Tudomány Ünnepe 2017 rendezvénysorozathoz kapcsolódva „Szolgálat és szolgáltatás a gyermekek esélyeinek növelésében”
című szimpózium keretében a GFF ESZK Egészségtudományi Intézetében előadóülést rendeznek.

Előadók, címek:

  • Homoki Andrea: A reziliencia fejlesztésének jelentősége
  • Sándor Zita: A kifejlesztett reziliencia-skála külső és belső érvényessége
  • Czinderi Kristóf: A reziliencia-mérőeszközök validálási eljárása

Segal Hajnalka önismereti előadása

2017. április 10-én került megtartásra a Nyitott Kapuk előadássorozat második rendezvénye a Főiskolán az érdeklődő középiskolások.

A "Zúg a fejem, anyu ezt mondja, apu azt akarja, és hol vagyok én?" című, Szeretet - Önismeret/Emberismeret témájú
előadás iránytűt próbált adni a hallgathóság kezébe önmagulhoz. Segal Hajnalka hivatásos támogató előadásából választ kaphattak arra is a diákok, hogy a felnőttek mit adhatnak igazán szülőként, tanárként, segítő szakemberként a sokszor önmagát kereső, vívódó, lázadó serdülőknek?

Segal Hajnalka előadása

A Nyitott Kapuk előadássorozat második rendezvényeként 2017. április 10-én, hétfőn 10 órai kezdettel előadást tart Segal Hajnalka a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Karán.

Az előadás a fiatalok számára nyújt tanácsokat a jövőképük kialakításával kapcsolatban.

Az előadást az Intézet B épületében, az első emeleten található Dr. Dankó Miklós előadóteremben hallgathatják meg az érdeklődők.

 

 

 

 

Előadás a Gyulai Törvényszék történetéről

A Gál Ferenc Főiskola szervezésében március 29-én jogi előadást hallgathattak meg a helyi idősek, a gyulai törvényszék történetéből. A kisebb részben jogi, nagyobb részben történelmi témájú előadást egy nyugalmazott helyi bíró, dr. Wlassits Gábor prezentálta hallgatóságának. Az előadó a gyulai törvényszék történetébe vezette be a nyugdíjasokból álló diákjait.

Dr. Segal Péter előadása

2017. március 20-án került megtartásra a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Karának szervezésében a Nyitott Kapuk előadássorozat első előadása. Dr. Segal Péter nemzetközi tanácsadó, coach tartott interaktív előadást a középiskolás korosztály számára, melyen közel száz gyulai diák vett részt. Ahogyan az előadás címe is utalt rá, a résztvevők mertek nagyot álmodni és célokat kitűzni maguk elé.

Bíróságtörténeti Kiállítás megtekintése a Nyugdíjasok Akadémiáján

A gyulai Egészségtudományi Intézet a Nyugdíjasok Akadémiája résztvevői számára tárlatvezetést tartott a Bíróság épületében. 2017. március 22-én az érdeklődők megtekinthették a Bíróságtörténeti Kiállítást, melyben megtekinthették a Gyulai Törvényszék történeti archívumát.