Karunkról

Intézetünk működtetését 2017. február 1. napjával a Gál Ferenc Főiskola vette át a kormány határozata alapján a korábbi fenntartó Szent István Egyetemtől. 

A Gál Ferenc Főiskola 2017. február 3-án létrehozta az Egészség- és Szociális Tudományi Kart. Az új kar a SZIE-től átvett gyulai Egészségtudományi Intézet, valamint a szegedi Gerhardus Társadalomtudományi és Továbbképzési Intézet egyesítésével jött létre. Az ESZTK székhelye Gyulán van, szegedi telephelye a Dóm téri főiskolai épületben működik. A szervezeti átalakulás az egyes városokban folyó képzéseket nem érinti, azok változatlanul az adott városban folynak.

Egészség- és Szociális Tudományi Kar (GFF ESZK) felépítése

A kar telephelyei:

Egészség- és Szociális Tudományi Intézet (Gyula)
Speciális Pedagógiai Intézet (Szeged)

Dékán Dr. Homoki Andrea, dékán, főiskolai tanár
Dékánhelyettes Dr. Petróczi Erzsébet, főiskolai tanár

 

Egészség- és Szociális Tudományi Intézet (Gyula)

 

Cím 5700 Gyula, Szent István u. 17-19.
Intézetvezető

Dr. Homoki Andrea, intézetvezető, főiskolai tanár

Tanszékek

Alapozó Egészségtudományi Tanszék

  • tanszékvezető: Dr. Párducz László, PhD, c. főiskolai tanár (mb.)
  • Dr. Vincze Gábor, főiskolai docens
  • Dr. Gazdag Andrea, tanársegéd
  • Dr. Baji Sándor, c. főiskolai docens (mb.)
  • Dr. Bánhegyi Róbert János, (mb.)
  • Dr. Becsei László Richárd, c. főiskolai tanár (mb.)
  • Dr. Csomós Péter PhD.habil (mb.)
  • Dr. Liechtenstein-Zábrák József (mb.)
  • Dr. Pásztor Pál, c. főiskolai docens (mb)

Ápolástudományi Tanszék

  • tanszékvezető: Dr. Párduczné Szöllősi Andrea, adjunktus
  • Balog Zsuzsanna (mb.)
  • Dr. Havas Attila (mb.)
  • Dr. Huszár Ildikó (mb.)
  • Dr. Papp Albert (mb.)
  • Dr. Rokszin Adrienn Aranka, PhD (mb.)
  • Fiszter-Fábián Krisztina (mb.)
  • Gróza Anna (mb)
  • Kádárné Szabó Ildikó (mb.)
  • Kárász Gábor László (mb.)
  • Mészáros Magdolna, c. főiskolai docens (mb.)
  • Nagyné Dr. Puskel Judit Mária (mb.)
  • Szabóné Dr. Kállai Klára Zsuzsanna, PhD (mb.)
  • Szendrei - Lódi Rita (mb.)

Egészségturizmus Tanszék

  • tanszékvezető: Dr. Beke Szilvia, főiskolai tanár
  • Arató Henrietta (mb.)
  • Borbola Gábor Erik, főiskolai mestertanár
  • Aradszky Péter Pál (mb.)
  • Dr. Gaálné Dr. Maráczi Gabriella Rózsa, PhD (mb.)
  • Dr. Marton Erika (mb.)
  • Dr. Varga Dorottya, PhD (mb.)
  • Hojcska Ágnes Erzsébet (mb.)
  • Kocsis János (mb.)
  • Kreidl Márta (mb.)

Szociális munka Tanszék

  • tanszékvezető: Dr. Homoki Andrea, főiskolai tanár
  • Dr. Latorcai Csaba, főiskolai tanár
  • Czinderi Kristóf , tanársegéd
  • Dr. Fodorné Vidó Renáta, tanársegéd
  • Sándor Zita, tanársegéd (gyes-en)
  • Dr. Bagdi Árpád Gyula, c. főiskolai tanár (mb.)
  • Dr. Fleischmann Enikő Éva (mb., c. főiskolai docens)
  • Dr. Krizsán Anett (mb.)
  • Kothencz János, c. főiskolai tanár
  • Pakai Tímea (mb.)
  • Ritz Judit, c. főiskolai docens
  • Segal Hajnalka (mb.)
  • Szilágyiné Tóth Erzsébet, c. főiskolai docens (mb)
  • Takács Tímea Mária (mb.)
Dékáni Titkárság

Székely Eszter, titkárnő
5700 Gyula, Szent István u. 17-19.
tel: +36 (66) 561 620
e-mail: titkarsag.gyula[kukac]gff-gyula.hu

Tanulmányi Osztály

Gróhné Cseke Zsuzsanna, tanulmányi csoportvezető
tel.: +36-66-561-620/123
e-mail: to[kukac]gff-gyula.hu

Harangozóné Türi Anita, tanulmányi ügyintéző
tel.: +36-66-561-620/127
e-mail: turi.anita[kukac]gff-gyula.hu

Gazdasági Iroda

Sándor Csilla Tünde, gazdasági főelőadó
Könyvtár

Vidóné Soós Róza, könyvtáros
tel.: +36 66 561 620/130
web: http://gff-gyula.hu/konyvtar

Üzemeltetési Csoport
  • Bacsó László, recepciós
  • Hortobágyi István, recepciós
  • Szabó Ferenc, recepciós
  • Oláh Béla, gondnok
  • Budai Lászlóné, intézményi takarító
  • Szluka Mihályné, intézményi takarító
  • Zsilák Ádámné, intézményi takarító

 

     

    Speciális Pedagógiai Intézet (Szeged)

     

    Cím 6720 Szeged, Dóm tér 6.

    Intézetvezető

    Dr. Petróczi Erzsébet, intézetvezető, főiskolai tanár

    Tanszékek

    Nevelés- és Társadalompszichológia Tanszék

    • tanszékvezető: Dr. Petróczi Erzsébet, főiskolai tanár
    • Dr. Varga Imre, főiskolai tanár, c. egy. tanár
    • Szásziné Fehérváry Anikó Aranka, mb. oktató
    • Tikász Sándor, c. főiskolai tanár, mb. oktató
    • Nagyné Dr. Hegedűs Anita, tanársegéd, mb. oktató
    • Szabóné Dr. Kállai Klára, mb. oktató
    • Dr. Neducsin Mira, mb. oktató
    • Veress Erzsébet, mb. oktató
    • Tajti Péter, mb. oktató
    • Keszeli Ilona, mb. oktató
    • Gellén-Kunos Margit, mb. oktató

     

    Társadalompedagógia Tanszék

    • tanszékvezető: Dr. Kozma Gábor, főiskolai tanár
    • Dr. Lepeš Josip, egyetemi rendkívüli tanár
    • Dr. Thékes István, főiskolai docens
    • Bíró Gyula, főiskolai mestertanár
    • Dr. Tokodi Margaréta, mb. oktató
    • Hadházi Ilona, mb. oktató
    • Plesovszkyné Újfaluczky Judit, mb. oktató
    • Ft. Karsai Károly, mb. oktató
    • Ft. Kovács Péter, mb. oktató
    • Marton József, c. főiskolai docens
    • Sarusi Etelka, mb. oktató
    • Szlota József, c. főiskolai docens

    Kari organogram